Nem kérnek az éhségsztrájkból

 

http://www.baon.hu/bacs-kiskun/kek-hirek-bulvar/nem-kernek-az-ehsegsztrajkbol-330222

 

 

 

Egyenlőre, erre a nyilatkozatra nem kívánok reagálni, magyarázkodni meg aztán végképp nem. Azt gondolom a leírt esetek, magukért beszélnek. Mindenki eldöntheti, ki mond igazat.

Annyit azért szeretnék előre bocsátani 2006-ban és az azt megelőző években nem dolgoztak közhasznú, közcélú foglalkoztatottak az intézményben.

 

Akkor, miként fordulhattak mégis elő a lent leírt esetek?

Ki nem mond igazat?

 

A következő eset, amit leírok, az a Rendőrkapitányság Kecskemét Közlekedésvédelmi Osztály, Járőrszolgálati Alosztály jelentése

2006. április 17 –én.

 

Jelentem, hogy szolgálatom teljesítése során, a fenti napon 16 óra 40 perckor Kecskemét Rendőrkapitányság Ügyeletesének az utasítására intézkedni mentem Kecskemét belterületére a Dobó krt-ra mert onnan rendőri segítséget kértek.

A helyszínre 16 óra 45-kor értem, ahol a bejelentő fogadott:

H.H. Kecskeméti lakos, aki elmondta, hogy kiérkezésünk előtt 20 perccel egy számára ismeretlen fiú szóban késsel fenyegette őt. Helyszínen tartózkodott az általa megmutatott személy, aki amint meglátott minket elkezdett futni. Nevezett személyt az Univer Áruház előtt értem utol. Ahol igazoltatásra szólítottam fel. Fenti személyt intézkedés alá vontam, akinek adatait bemondás alapján rögzítettem. Fenti személy ruházatát átvizsgáltam, mely során közbiztonságra különösen veszélyes eszköz nem került elő. Kérdésemre elmondta, hogy nem volt nála kés csak ijesztgetni akarta a gyerekeket. A központi adatnyilvántartón keresztül ellenőriztem a személykörözésben, melysorán a Kecskemét Rendőrkapitányság Ügyeletese tájékoztatott, hogy nevezett pszichikai állapota indokolttá teszi, hogy nevezett személyt a Kecskemét Juhar u. 23. sz. alatti gyermekotthonba visszaszállítsam. Nevezett részemre elmondta, hogy a gyermekotthonból engedéllyel van távol és 18 órára kell visszatérnie. XC. kérdésemre elmondta, hogy távolléte alatt sérelmére bűncselekményt nem követtek el. Nevezett ezt követően sérülés és panaszmentesen a Kecskemét Juhar u 23 alatt lévő, gyermekotthonba átadtam.

 

És ami a jelentésben nem került leírásra, csak szóban közölték.

 

XC. önmagából kivetkőzve üvöltött a járókelőkre, hogy leszúrja őket késsel, a juhar utcai intézményben már leszúrt 2 nevelőt és a gyilkolást itt folytatja.

 

X.C. Az utcán történet atrocitásnak a valóság tartalma annyi, hogy csakugyan izgatja a fantáziáját a kés és a gyilkolás. Több esetben kellett a felnőtteknek megakadályozni, hogy sem gyerekben sem felnőttben kárt ne tegyen szúró vágó eszközzel.

 

 

X.C. Magatartás zavaráról egy nappal korábbi feljegyzés, amit a kollégium vezetője Szatmári Gyuláné készített, Molnárné Nyújtó Julianna igazgatóhelyettessel.

Készült 2006. április 16-án 19 óra 50-kor

Helye: BKMÖ Kollégium juhar 23.

O.F. gyermekfelügyelő elmondja, vacsora közben X.C. előadást tartott a gyerekeknek, hogy őt az S.O.S. Gyermekfaluban hogyan kínozták a felnőttek. A módját is elmesélte, hogy ráléptek a f…..-ra. A két jelenlévő gyermekfelügyelő többször felszólították, illetve kérték, hogy fejezze be a beszédet és vacsorázzon. Miután O.F. gyermekfelügyelő már többször is kérte, hogy hagyja abba X.C. azt válaszolta hangosan reagálva, hogy te nem tudhatod mivel te felnőtt vagy, nem tudod milyen, amikor a felnőttek a gyermek fa….án tapostak. O.F. gyermekfelügyelő rászólt, hogy ne beszéljen ilyen csúnyán, erre a gyermek felkapott egy széket, majd tányért, bögrét és elkezdte O.F. gyermekfelügyelő felé hajigálni, aki körül vacsorázó gyermekek ültek. A tányérok szilánkjai szerte szétröpködtek. Kértük, hogy fejezze be, de ő egy társa mögött kirohant az étkezőből. A portán elhelyezett széket (vaslábú) eldobta az aulában, csapkodott, rugdosta az ajtót, a kávéautomatát, majd kiment az épületből. Az ebédlő ablakát kezdte el cserépdarabokkal dobálni. O.F. gyermekfelügyelő eközben kulccsal bezárta a bejárati ajtót, hogy a gyermek ne tudjon az épületbe visszajönni és bárkiben sérülést okozni. A gyermek valószínű, azóta is az iskola környékén tartózkodik. Az éjszakás kolléganő a bokrok között látta. A feljegyzés, azért készült, mert, O.F. gyermekfelügyelő a rendőrségen bejelentést szeretet volna tenni az eseményről, végül közösen a én mint a kollégium vezetője és az igazgatóhelyettes megbeszéltük, hogy a feljegyzés alapján kérjük a gyámot, hogy gyógykezeltesse a gyermeket.

Természetesen ebben az esetben sem történt semmi változás. A gyermek kórházi kivizsgálására nem került sor, mert Kecskeméten nincs gyermekpszichiátriai kórházi osztály, Szegedre meg nem vették fel helyhiányra hivatkozva. Így a probléma állandósult.

 

2006 január 5-én X.C. kérelemmel írásban fordult a gyámjához, ami Szatmári Gyuláné kollégiumvezető és A.Szné.K.M. igazgatóhelyettes segítettek lejegyezni, mivel X.C. írni nem tud.

 

Kedves Gyámom!

El akarok innen kerülni az intézetből. Mert mindig ideges vagyok, lázadok mindenki ellen. Már nem tudok gondolkozni sem, jobb a börtön is ennél. Azt nem tudom hova szeretnék kerülni, csak remélem minél messzebb.

 

A következő feljegyzést én készítettem még, mint gyermekvédelmi felelős 2006 június 16-án.

 

2006. június 15-én 14 óra körül arra lettem figyelmes, hogy óriási üveg csörömpölés zaja hallatszik, az ebédlő felöl. Kiszaladtam az irodából, hogy utána nézzek a zajnak, amikor az láttam, hogy az ebédlőből a lengőajtón keresztül kirepül az aulába, egy 8 személyes asztal, amin a nagy gyerekek szoktak étkezni. Az aula tele volt gyermekkel és felnőtt vendéggel, ballagás volt az intézményben.

Az asztal után, X.C-t láttam kirohanni az épületből artikulálatlan üvöltés közben. Utána szaladtam, hogy megpróbáljam lecsillapítani. Az udvaron tombolt tovább. Teljesen önmagából kifordulva ordította, hogy ,, rohadt szemetek vagytok, dögöljetek meg”.

Igyekeztem nagyon szépen szólni hozzá, hogy C-ke nyugodj meg, nincs semmi baj. Ekkor felkapta az udvaron található 4 személyes vasból, fából készült padot, és a feje fölé emelt helyzetből dobta felém. Jelzem azt a padot, amit egyébként ketten szoktak arrébb tenni a felnőtt kollégák is. Közben azt ordította, hogy te is egy rohadék vagy. Miután eldobta a padot és látta, hogy az meg sem közelített elkezdett felém futni miközben tovább kiabált.

„Megtámadlak, téged is megtámadlak”

Mikor a közelembe ért csapott egyet felém, amivel a kezemet érte el, mivel kitartottam, hogy ezzel próbáljam kivédeni az ütését.

( Hozzáteszem én még ekkor ilyen gyermektámadást soha életemben nem láttam, pedig ekkor már 10 éve ezen a területen dolgoztam, igaz nem értelmileg akadályozottakkal, hanem tanulásban akadályozott gyermekekkel)

Az ökölcsapása után, tovább rohant, a hátam mögött kb 6-10 méterre álló kolléganőmhöz, aki véletlenül volt az udvaron  a távolból szemlélte az eseményeket miközben a kezét fogta egyik kisleányunknak.

Amikor a gyermekfelügyelő kolléganőmet elérte, ököllel agyba, főbe verte. Szerencsére komolyabb sérülést nem szenvedett.

Ez a dühöngő X.C. gyermeknek még nem volt elég.

Elszaladt az udvaron található kukához, azt leakasztotta és a teli szemetest felénk dobta, mert időközben én a kolléganőmhöz szaladtam, hogy segítségére legyek.

A szemetes elől kénytelenek voltunk elszaladni, mert a helyzet teljesen irányíthatatlan volt. Az ablakból figyelő kollégák elmondása szerint kb 1. méterrel mögöttem csapódott a földbe a fémszemetes.

X.C. a szemetes felemelte, de ekkor már nem felém dobta, hanem az ebédlő ablakának. ( Az ebédlő ekkor még tele volt kisgyermekkel)

Szerencsére az üvegtábla nagyon vastag és nem tört be csak berepedt. Majd újra felkapta a szemetest, de ekkor már a bejárati ajtó felé dobta.

A bejárati ajtókat belülről tartottuk, hogy megakadályozzuk X.C. gyermek épületbe jutását.

( Megjegyzem, hogy az épület tele volt vendéggel, akik a ballagásra érkeztek az intézménybe. Mindenki annyira meg volt döbbenve, hogy senki nem mert kijönni segíteni, csak bentről bámultak kifelé, senki nem hívott segítségül rendőrt ha már ő maga nem mert közbelépni. Tele volt az épület gyógypedagógusokkal, akiknek eszébe sem jutott, hogy talán intézkedniük kellene, hiszen ők nem először látnak ilyen esetet.

Mikor valaki átvette tőlem az ajtó tartását szóltam a megbízott igazgatónak Molnárné Nyújtó Juliannának, hogy azonnal hívjunk mentőt, aki bizonytalanul állt a szituáció előtt. És mivel ő maga nem tudta, hogy mit is tegyen rám hagyta a döntést.)

Felhívtam a mentőkek, akik közölték velem, hogy kb másfél óra múlva tudnak segítséget küldeni. Tanácsukat kértem, hogy addig mitévők legyünk mert az épület tele van gyermekkel és felnőttel és megfékezni nem tudjuk X.C. kiskorút. Ekkor már mindenki bemenekült az épületbe, X.C. egyedül tombolt az udvaron. A mentő az javasolta kérjek rendőri segítséget. Ezt meg is tettem, akik rövid időn belül megérkeztek. Időközben X.C. kifáradt és a dührohama alább hagyott. Azonnal  értesítettem X.C. gyámját is a történtekről.

Óriási meglepetésemre X.C. a rendőrök megjelenésére egy csapásra kezelhetővé, együttműködővé vált. Időközben a mentő is megérkezett. A mentő beszállította a kórházba, ahová fenntartói, és személyes nyomásra voltak hajlandóak felvenni, mert az osztályon nem működik gyermekpszichiátria.

A bent tartózkodása alatt X.C. teljesen együttműködő volt,tiszta tudattal mesélt a történtekről, mindent el tudott mesélni, kit hányszor, hogy ütött meg. Tökéletesen felvállalta tettét, nyilatkozata szerint tudja, hogy mit tett, megbánást, szégyenkezést nem mutatott.

A pszichiátria délután telefonált a gyámnak és a kollégium vezetőjének Szatmári Gyulánénak, hogy másnap 10 órára menjünk a kiskorú X.C-ért, mert nem tudják bent tartani.

 Telefonon értesítettem a fenntartó gyermekvédelmi referensét a történtekről, és segítségét kértük, hogy próbáljon közben járni és elérni a gyermek pszichiátriai kivizsgálását, gyógyszereinek beállítását.

Felettes vezetőivel történt egyeztetése, telefonálgatása után, arról tájékoztatott, hogy tehetetlenek, a kórház nem hajlandó bent tartani, kivizsgálni, kezelni, mert nincs gyermekpszichiátriai osztály. Próbáljak bemenni és személyesen intézkedni, talán valamit úgy elérnünk.

Sikerült Dr.K-val beszélnem, akik segítségként néhány napra vállalták X.C. bent tartását, amíg az intézményben elmúlik a riadalom.