juharjuhar

Feltett kérdésre válasz.

Miért indult ez a blog?

2010. január végén, inkorrekt módon indult támadás a megyei önkormányzat vezetői, az általam vezetett intézmény, munkatársaim, vezetőtársaim és személyem ellen. Vitát generált az időzítés, valamint a szervezet, akik lejáratásunkat tűzték ki célként.  

Fidesz irányítás alatt, megyei intézményként az országgyűlési választások előtt számítottunk támadásokra, hiszen engem és a vezetőtársaimat ez a politikaivezetés választott.

Az, amire el voltunk készülve, megtörtént, megtámadtak bennünket minden oldalról.

Türelmetlenül, be sem várva az intézményről írt cikkekre induló belsővizsgálatok eredményét, s már előre kárhoztatták azt, amit még csak gondolni mertünk, a mondandók nem is érdekelte őket.

Nem bánjuk e támadásokat, ha bár nem is örvendünk azoknak, se új, gondosan gyűjtött adatokkal, se pedig új meggyőző erejű érvekkel nem álltak elő.

Rendszerint vagy olyat támadtak meg, a mi nem megtámadni való; vagy olyat, amit nem lehet megtámadni. Se mi nem tanultunk ellenfeleink felszólalásaiból, se nem ők a mienkből.

Az eszmék nem tisztultak, egyetértés nem jött létre. De van valami, minek felemlítését nem tagadhatjuk meg magunktól. A nyílt levél, amit a gyógypedagógia szakma nevében jelentetett meg a megyei sajtó. Számomra ez a megnyilvánulás döbbenetes volt, okát már korábban kifejtettem. E megnyilvánulás után arra számítottam, hogy az országos média újra támadásba lendül, de nem tették, az okára sejtéseim vannak, konkrét információim nincsenek.

Bennünket; engem, túlzás nélkül, érzelgőséggel, tájékozatlansággal, kegyetlenséggel, ridegséggel, igazságtalansággal vádoltak.

Magunk, magam megnyugtatására, fogékony, buzduló közönségünk iránti hálából ki kell mondanunk, hogy szavunknak már volt hatása, nemcsak hatása, de már haszna is.

A szakma, a szakminisztérium, az Ombudsman, az igazságszolgáltatás, a civilszféra, foglalkozik  a „társadalom árváinak” a speciális, a különleges szükségletet igénylő, gyermekvédelmi szakellátásban nevelkedő gyermekek helyzetének fontos kérdésével.

A civil szervezetek, az Ombudsman, az intézmény kérvényeket intézett a Magyar Kormányhoz, szakminisztériumhoz. Minden szervezet kérte, hogy különböző szakmai fórumokon alaposan vitassák meg e kérdést, s legyen kimondva, hogy a mostani állapotokat tovább tűrni nem szabad, s a speciális, a különleges szükségletet igénylő, gyermekvédelmi szakellátásban nevelkedő gyermekeken, határozott törvény által biztosított keretek között segíteni kell.

Reményeim szerint az országos sajtó nagyobb részt rokonszenves fogékonysággal tárja ki hasábjait e kérdés számára, s a közönség érdeklődése még ebben a zord időben is fel van keltve az ügy iránt.

Végre tisztelt ellenfeleink, érdemben szintén kénytelenek lesznek hozzászólni az ügyhöz, s ha a dolog érdemét tekintve, támogatást nem találunk abban, mégis alkalmat szolgáltatnak nekünk a létező balhiedelmek és előítéletek szétoszlatására.

Ezért nekik is köszönettel tartozunk. Hogy röviden kimondjuk: a speciális, a különleges szükségletet igénylő, gyermekvédelmi szakellátásban nevelkedő gyermekek helyzetének kérdése napi rendre van tűzve, és a támadások hullámai, a közönyösség, az előítélet gátját lassan-lassan alá fogják mosni. Akár így, akár amúgy a speciális, a különleges szükségletet igénylő, gyermekvédelmi szakellátásban nevelkedő gyermekek sorsán segíteni kell és segíteni fognak is.

Jelen blogommal felelni akarok a különböző támadásokra, de nem akarok pusztán feleletre szorítkozni.

Nagyon háládatlan dolog az ellenfelek rendetlen, portyázó hadaival szembeszállani, megvesztegetik a közönség szemét, tudatát, s midőn sehol sem támadnak sikeresen, nagy port kavarnak, melytől azután nem lehet tisztán látni.

 Ezért rendbe akartam szedni a dolog főmozzanatait s miután számba veszem az ellenvetéseket, újra ki fogom fejteni, hogy mibe és mennyibe veendők azok.

A kérdésnek három ilyen főmozzanata van:

1)    Valóban történt-e bűncselekmény, amivel egyes ártó szándékú emberek meggyanúsították a többcélú intézmény munkatársait?

2)    Van-e szükség fizikai beavatkozásra, és ha igen, miként kell intézkedni, amikor a fiatal értelmifogyatékkal élő kamasz, fiatal felnőtt ön- és közveszélyes viselkedést tanúsít?

3)    Elkülönítő helyiség átmenetileg segíthet-e a probléma akut kezelésében?

Ha pedig nem segít a bajon, vagy ha segít is, de más nagyobb bajokkal jár, vagy ha más alkalmasabb módon is lehetne eljárni, — melyek ezek a módok és eszközök?

Hagyjunk fel végre a magunk ámításával, ne hunyjunk szemet a létező bajok elől, ne

szépítgessünk, ne takargassunk midőn ez csak saját kárunkra történik.

Azért csak hadd mondják, hogy nem írtam „komoly statisztikai tanulmányt”. Nem az a

komoly statisztikai tanulmány, ahol a számok számokra vannak halmozva, s a sok szám elöli a gondolatot, hanem az, hol a számokból világos eredmény sugárzik ki, s a rideg aritmetika világából kivezet a valódi világba s tanít az okok és okozatok szükségszerű kapcsolatára.